Formaságok
A Formaságok egy retroaktív fotóadatbázis, melyben kb 100 fotó és a hozzájuk tartozó kulcsszavak találhatóak. A vetített installációban egymás mellett villannak fel a képek és a hozzájuk tartozó kifejezések, melyek egyrészt értelmezik, másrészt rendezik a képanyagot. A látogató a képhez tartozó lényegében kategóriák közül választva random sorrendben nézheti végig sorozatot. A kifejezések és a digitális korszak gyermekcipőben járó eszközeivel készült snapshotok hálózataként kialakuló random narratívák régiónk egy szubjektív, mégis a kor szellemét tükröző vízióját rajzolják fel a 21. század eleji Kelet-Európáról.
A kategóriák a következők:
community, discrimination, volunteering, gender, leftover, antihero, power, everyday exclusions, antiglamour, addiction, festivity, religion, countryside, body, civil rights, environment, social, mass production, abandoned spaces, culture, sexuality, recycling, homemade, leisure, myth, everyday exclusions
Niagara Woms, Egy szebb jövőért
A sorozat kiindulópontja egy 1956-os történet. Tóni nem volt kifejezetten hős, inkább egy egyetemista, aki a Budapesti Műszaki Egyetemnek épp abban a kollégiumában lakott, melynek lakói a forradalom kirobbantói közé tartoztak és így a kor politikai vezetésének szemében a későbbiekben tüskeként maradtak meg. Ezt borítékolni lehetett már az oroszok bevonulásakor, így Tóni jobbnak látta gyorsan elhagyni az országot és néhány hét bécsi várakozás után Kanadában új életet kezdeni.
Kivándorolni nem könnyű. Ezzel napjainkban is sok magyar állampolgár szembesül. Ha nincs helyismeret, nyelvtudás, akkor eleinte garantált a kétkezi munkával való kenyérkereset. Tóni az itthon maradt családtagok számára a kanadai, gazdag nagybácsit jelentette, aki nyugati csokit hoz a gyerekeknek és menő cigarettát az idősebbeknek. Itthonról nem látszódott az erőfeszítés az új egzisztencia megteremtése mögött, onnan pedig nehéz volt átérezni, hogy az ittmaradt családtagok miképpen kerültek a figyelem központjába egy disszidensel a nyakukon. Sok-sok év után, tavaly végre a család meglátogatta a kivándorolt nagybácsit Ottawában és ez alkalommal több részletre is fény derült.
Tóni első munkája a worm picking volt. A Kanadába érkező, angolul nem beszélő bevándorlók számára még napjainkban is az egyik fontos pénzkereseti lehetőség a gilisztaszedés. A golf népszerű a jómódú kanadaiak körében, hatalmas területeken találunk pályákat, melyeken alkonyat után megjelennek a fejlámpás, gumicsizmás, konzervdobozokkal felszerelt, kövér giliszták után kutató csoportok. Az itt élő giliszták különösen értékesek, a világ szinte minden tájára szállítanak innen a horgászat rajongói számára, de a szépségipar is nagy mennyiségben használja fel őket. A munka pedig jól fizet. Tóni a Niagara mellett 5 dollárt kapott egy doboznyi gilisztáért az 1950-es évek végén. Kemény és monoton munka volt, de megérte. Egy éjszaka akár 30000 gilisztát is össze lehetett szedni.
Sorozatomban a ki(be)vándorló kezdeti erőfeszítései, a múlt pillanatai a családlátogatás képeivel, a magyar identitás nyomai a kanadai szokásokkal keverednek. A videó épp harmincezerszer ismétli meg egy nap alatt a Niagara ugyanazon pillanatát és világítja meg a gondosan felépített miliő részleteit, míg a Budapestre érkezett kanadai óriásgiliszták (Canadian giant nightcrawlers) birtokba veszik Sári, a néhány éve külföldre távozott barátom hátrahagyott tárgyait. Ő egyike annak a több mint kétszázezer embernek, akik a közelmúltban döntöttek úgy, hogy más országban képzelik el a jövőjüket.
A családi kötelék éveken és távolságokon átívelő hatalma a politikai nézetek különbsége ellenére mindvégig töretlenül fennmaradt.
While working on my thesis
A While working on my thesis című sorozat képei a doktori disszertációm írásának évei alatt készültek és olyan eseményeket mutatnak be, melyek a doktori témám szempontjából irrelevánsnak, lényegtelennek tűnnek. A fotókon szereplő emberek rendszerint, egy rövid mondat erejéig, köszönetnyilvánítás formájában, vannak megemlítve a tudományos munkák vagy akár az irodalmi szövegek elején. Szerettem volna, ha a személyes és a kollektív emlékeink közötti átjárásról gondolkodó, az emlékezet képzőművészeti gyakorlatairól szóló munkámban bizonyos életkörülmények is nagy hangsúlyt kaphatnának az úgynevezett lényeg mellett, hiszen megítélésem szerint nem elhanyagolható mértékben formálják a tudományos munka eredményeit. Így az itt látható sorozat szerves része a doktori disszertációnak.
