Author: Krisztina Erdei

excerpts from an interview with Krisztina Erdei:

These photos were all taken in everyday circumstances: in a village house, in a kitchen, in the garden.

As opposed to my other works, this series is rather personal. My parents live in this area between the settlements of Szeged and Bonyhád. And, while I didn’t grow up here, it’s a place where I do not belong but I go home to. Therefore, I have a very particular relationship with it.

Did you tell your parents that you would go to take photos for a couple of days?

No. I always take pictures. It’s natural for me like that since 2001, for ten years now. I have never really taken photos of my parents; actually, for this series too, I didn’t specifically photograph them. My mother, for instance, is not on any of the photos. Instead, I encounter other people and various situations through them. The people who live there have particularly tragic lives. I’d rather not tell how many of them had died on this street and under what circumstances. As far as I can see, the inhabitants of Nut alley (Dió sor) seek reasons and explanations for their problems in such external circumstances that, in fact, have nothing to do with them. I aimed at highlighting this external point of view by portraying the mystical and strange presence. I wanted these photos to transmit their convictions about some outside forces influencing their lives and rendering them victims.

The photos exhibit a simple, spontaneous atmosphere. Everyone seems to be living their usual lives. How did the people take you photographing them? You must have had to earn their trust.

This trust develops slowly. It has taken me time to take photos of others; maybe not so much by now. I sometimes can be uninhibited now. The trust gained lasts as long as they can reasonably assume that I am not going to abuse it. While taking pictures I participate in the events: I make the pálinka, kill the pig, go to the fair. I am there, among them when they are talking to each other. It’s detectable what is allowed and what they would rather not have me around for. Furthermore, they know me and what I do, therefore they are, fortunately, not bothered by it.

There is a photo of filling a sausage. There seems to be a cartoon character at the end of the sausage…

Yes, we stuffed the figure in there. It was a rather bold idea. We stuffed the figure under the guts and then filled it with the sausage. It became something like a brand sign. This is a sausage with a cartoon character and it’s nicer like that.

You copy the photos taken onto your computer and begin another phase of working on them. I guess you alter them a little bit.

I adjust the colors. I like unusual solutions but most of these modifications come about by chance. I didn’t manipulate any of these photos. I didn’t change the colors either; I only set their intensity by making them lighter or darker.

Besides digital, are you attracted to film photography in any way?

No, I’m more interested in digital photography. I like new things, simpler techniques. I am not interested in quality or the romance of negatives. However, in certain situations I do use film, But then I work differently – I am more considerate, thoughtful since the raw material is more expensive. For a change, it’s good to work with film, epseically with regards to the time that passes between taking the shot and developing the photo. For me, this period is usually very long.

What do you mean when you say that you are not interested in quality?

Many like film cameras because they are always reliabe and produce an enduring quality. The resolution is better, while the photos also provide a more texture-based experience to the viewers. I, on the other hand, consider myself a user who does not base her decisions on a call but what’s evident and available in the moment.

By János Zelki

„JCE“ (Jeune Creation Euro- peenne) ist der Titel einer euro- paweiten W anderausstellung, die bis 12. Jänner in der Galerie im Traklhaus Station macht. 72 überwiegend junge Künstler aus neun Ländern haben sich an JCE beteiligt. Stilistisch wird in die- ser abwechslungsreichen und ambitionierten Ausstellung deut- lich, dass das Konkrete, das Figurative und vor allem das Porträt die jungen europäi- schen Künstler vordringlich beschäftigt.

A 2012-es Katalizátor-díj felhívása elmozdulást jelentett az előző évekhez képest. A tranzit.hu kortárs képzőművészeti egyesület a nemzetközi és a hazai társadalmi folyamatokat érzékelve a díj kiírásának koncepciójaként az önszerveződés gyakorlatának formáit kereste. Két kategóriát hirdettünk meg.

A motor kategóriába a hosszú távon aktív, de mindenképpen katalizátorként működő vagy egykoron működött kezdeményezések tartoznak. A Motor kategóriában a Katalizátor-díj nyertese a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató.

A közelmúlt katalizátorai a tranzit.hu alapította díj Újdonság kategóriájában versenyeztek. Az Újdonság kategóriában a Katalizátor-díj nyertese a Hallgatói Hálózat.

Az értékelés során azt vizsgáltuk, hogy az egyes kezdeményezések mennyire képesek a társadalmi közgondolkodást a kor reális követelményeinek megfelelően befolyásolni. A díj saját hagyományait folytatva értéknek tartottuk azt, hogy a kiválasztott projekt továbbra is a kritika helye legyen, programválasztását jellemezze a szabadság, működése legyen mégis látható, mások számára inspiráló, törekedjen felismerhető, konkrét célok megvalósítására. A társadalmi hatékonyság és a művészeti függetlenség szempontja – amit segít a reflexió és a humor – nélkülözhetetlenné vált a mai folyamatok megítélésében. A társadalmi viszonyokat átformáló, új hálózatok eszközeit kidolgozó kezdeményezésekre figyeltünk föl, amelyek valamiféle garanciát nyújtanak arra, hogy hosszútávon működőképesek legyenek.

Erdei Krisztina: Anti-glamour

Godot Galéria, 2012. I. 12–II. 11.

Bordács Andrea írása

Hibátlan női testek, arcok, sejtelmes tekintetek, csábító ajkak a tökéletes minőségű fotókon frusztrálják a nők ezreit, akik hiába igyekeznek, mégsem sikerül ilyen glamourosra formálni magukat. Az 1920-as évek óta új, a szépség igézetében fogant valóság szövi át – elsősorban a női – vágyakat.

Ugyanakkor ma már nemcsak a modell szépségét kihangsúlyozó, enyhén – vagy épp kevésbé enyhén – erotikus fotókat értünk alatta, mint eredendően, hanem elsősorban e fotók keltette életvitelt és annak az illúzióját. Pontosabban a luxust, a kifinomult jó ízlést, ami persze gyakran kapcsolatban van a legújabb divattal és trendekkel. Már amennyiben a luxus, a jó ízlés valóban ezt jelenti. Hisz a jó ízlés David Hume-nál még nem divathoz vagy változékony szépséghez kötődik, hanem egy általánosabb értelemben vett szépérzékhez. „Sokan nyilvánvalóan azért nem érzik a szépség megfelelő érzetét, mert híján vannak a kifinomult képzelőerőnek, mely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember e nemesb érzékek iránt fogékonnyá váljon. E finom érzékről mindenki azt állítja, megvan benne, mindenki erről beszél, s mindenféle ízlést és véleményt ennek mércéje elé állít.”[1]

Ám néhány évtized múlva úgy tűnik, a szépség kritériuma sokkal konkrétabb formát ölt, s noha a 19. század elején sem használták még a glamour fogalmát, ennek ellenére valamiféle új ideál megfogalmazására törekedett lord Byron is, amikor kijelentette, „mely szerint egy nőt sohasem szabadna nyilvánosan enni vagy inni látni, hacsak nem homársalátáról és pezsgőről van szó: az egyetlen nőies és illendő fogásról.”[2]

Az idők változását jól szemlélteti, hogy korunk jelenségeit bizarr módon leíró regényében Pelevin a modern kultúra két tartópillérének a glamourt és a diskurzust nevezi. Ráadásul e két fogalom segít egymás meghatározásában, ugyanis az ő megfogalmazásában a „glamour a test diskurzusa…”, míg a diskurzus „a szellem glamourja”[3]. Bár valljuk be, az, hogy mit és hogyan mondunk, mégiscsak jobban definiál minket, személyes brandünk része, mint a divat változó szeszélyének sikeres vagy sikertelen követése. Ugyanakkor nemcsak a dizájn, hanem valamelyest a beszédmód is divat-, vagy talán inkább korfüggő. A glamour: a luxus, a menő, a divat, a trendi, pontosabban nem is divatkövető, hanem divatalakító. És ami nem ilyen, az ciki, égő, azaz antigalmour.

A nemzetközi terepen[4] is nevet szerzett fiatal fotósunk, Erdei Krisztina legújabb sorozatában épp ezeket a trendiségnek ellentmondó vagy épp azt olcsón majmoló jelenségeket veszi kamerája céltáblájául. Mintha a privátfotó hagyományát követné dokumentarista gyökerekkel keverve, de mégis elvetve a szokásos fotográfiai látás- és képkezelési módot. Erdei azon generáció alkotója, akik „radikálisan szakítottak a magyar dokumentarista fotográfia már vagy másfél évtizede tartó, fekete keretben szenvelgő helyben járásával, és újraértelmezték a saját élettér és identitás megjelenítését.”[5]

Erdei fotóiból teljesen hiányoznak a szociofotók vizuális és tematikai közhelyei, képei azon privátfotókat idézik, melyek az emlékezésnek a kukában landoló változataihoz hasonlatosak, az elcsúszott kompozícióknak, a levágott fejeknek, az előnytelen beállításoknak spontán és véletlenszerű rögzítései. Ezen látszólagos véletlenek révén születő látványok, a kiállított fotók mégis új valóságot teremtenek. Erdei korábbi képeire az ellenkező irányú folyamat, mégpedig a képpé konstruált vágyak látványa volt a jellemző, ám ezeknek a valóságkreaciónak a glamouros magazinok képi világa a nagymestere, amit képileg szinte lehetetlen túlszárnyalni. Mostanra viszont az ideálvilág helyett a make-up nélküli valósággal szembesülhetünk.  

Így vált az új sorozatának fő témájává az antiglamur: a kisszerűség, az olcsóság (mint Dollyval susogós joggingban pózolni, rózsaszín műszőrme kabátra pink selyemblúzt húzni, a szőrös hónaljjal villogni, karácsonyfát társasjátékkal díszíteni stb.). Ugyanakkor a látványhoz való viszony eléggé összetett, hisz a képein az ízléstelenség megmutatása éppúgy szerepet kap, mint az átlag ember lehetőségeinek, valós életformáinak (pl. hajcsavaróban nyilvános térben mutatkozni) bemutatása, de nem szociografikus szempontból. Gyakorlatilag tág értelmű vizuális kultúránk katasztrofális állapotának egyszerre kritikusan és empátiával való kezelése ez, hisz a glamour-életformát igen kevesen engedhetik meg maguknak. Ráadásul mivel ez sokkal inkább a divathoz, mint a jó ízléshez köthető, valójában azt is legalább annyi iróniával illeti.

Erdei képeinek témája maga a tökéletlenség, mégpedig több síkon is, mind az ábrázolt életvitelben, mind a képalakításban. A látszólag véletlenszerűen készült képek akaratlanul is szemléltetik e luxus nélküli életsorsokat, sőt olykor kifejezetten a nyomor terepeit, melyek nem szociológiai, hanem vizuális szempontból kerülnek most a fotós kamerája elé. Így a stílustalanság, az ápolatlanság, a rossz ízlés, a szűkös lehetőségek tablójának lehetünk tanúi. (Mellesleg az Erdei fotóján látható, megnyitón táplálkozó nőtől Byron biztos rémülten menekülne.) A képek legfőbb erénye épp az ezekből adódó kendőzetlenség, természetesség.

Pelevin is utal rá, hogy a glamour szó jelentése varázslat, s maga az átöltözés és az álcázás nem puszta technikai kérdés, hanem a kifejezés egyetlen valós tartalma. Így már messze nem a jó ízlést jelenti, hanem egy valóságimplantátumot. Erdei viszont az ettől megfosztott világot tárja elénk humorral és empátiával.

Úgy tűnik, mintha egy új trendet hozna létre, ahol a glamour az antiglamour. Erdeinél ez a tökéletlenség a maga kisszerűségével egyszerre válik nevetségessé és – valljuk be! – némileg vonzóvá, legalábbis bájossá, de mindenképp tolerálhatóvá.

Európai képzőművészek, kurátorok és művészeti szakemberek
összekapcsolására, valamint együttműködések ösztönzésére
létrehozott nemzetközi projekt 

A Curators’ Network következő eseménye 2012. október 9. és 12. kö-
zött a Ludwig Múzeumban kerül megrendezésre a Fiatal Képzőművé-
szek Stúdiója Egyesület (FKSE) szervezésében. A projekt öt európai
non-profit képzőművészeti intézmény szoros együttműködésén alapul,
az intézmények 2011 és 2013 között egy sor olyan rendezvényt való-
sítanak meg, melyek a helyi képzőművészek, művészeti szakemberek
és intézmények kölcsönös megismerésén, illetve a helyi szcénákhoz
kapcsolódó tudás megosztásán alapulnak.

Continue reading CURATORS’ NETWORK – BUDAPEST / CRITICAL TINKERING

A Nyílt Tér 2012 mezőszemerei művésztelep az NKA-tól kapott támogatás
révén idén is megvalósulhat augusztus 21 – szeptember 1 között.

Meghívott művészek: 

Bukta Imre, Erdei Krisztina, Fátyol Viola, Király Gábor, Margit Szabolcs, Mátrai Erik, Nagy István (MKE), Pajor Kristóf (MOME), Szirtes János

Magyarország magyar fotográfusok lencséjén keresztül, valamint Budapest FényKép címmel két szabadtéri fotókiállítás nyílik október 2-án a Magyar Nemzeti Múzeum kerítésének Múzeum körút, illetve Bródy Sándor utca felé eső részén. 

Emlékezetes, 2011-ben a Magyarország soros elnöksége alkalmából rendezett kulturális programsorozat egyik legnépszerűbb eseménye volt Az európai szecesszió nagymesterei című kerítéskiállítás, amelyet Barcelonában és Brüsszelben, továbbá Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kerítésén láthatott a közönség. A kiállítás sikere után született meg gondolat, hogy az akkor elkészült tablókból két olyan, Budapestet, illetve Magyarországot ábrázoló klasszikus és kortárs fotókból álló, utaztatható kültéri kiállítás is létrehozható, amely Magyarországot, valamint a magyar fotográfia múltját és jelenét is bemutatja.

Az alkotók között szerepel többek között: André Kertész, Robert Capa, Reismann Mariann, Korniss Péter, Benkő Imre, Szilágyi Lenke, Kudász Gábor Arion, Kovalovszky Dániel, Hangay Enikő, Simon Márk, Sopronyi Gyula, Barakonyi Szabolcs, Inkey Tinor és Simon Márk fotóművész. Az archív anyagban számos, ismeretlen fotós műve is látható. A két tárlatot a Hungarofest, a Magyar Fotográfusok Háza és a Nemzeti Múzeum szervezi.

Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató (Lumen Grocery and Community Supplier), situated in Klazuál tér, is pillared by a sentimental, although workable concept: it aims to pull passersby into contemporary arts with the help of a grocery store. The idea is smart, the business model is economical, while the combination on which Lumen is based is attractive due to its uniqueness. Fortunately, the overall execution, the image, and the marketing methods were all of the highest quality. The least bit surprisingly, Lumen’s main goal is to operate as a grocery, although various exhibitions will also be present, as well as a creative community.

The Lumen Station board: Krisztina Erdei, Gergely László, Péter Puklus, Rita Kálmán, Péter Rákossy, Dani Sipos