KÖZÖS ÜGYEINK – EGYÜTTMŰKÖDÉSEN ALAPULÓ MŰVÉSZETI PROJEKTEK

2018. JANUÁR 30 – MÁRCIUS 18.

A kiállítás egy négyéves nemzetközi program (CAPP – Collaborative Arts Partnership Programme) eredményeit mutatja be a közönségnek, melynek célja, hogy megismertesse a művészekkel az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatot, és támogasson olyan, különféle közösségek bevonásával megvalósuló projekteket, amelyek hatékony megoldást keresnek egy-egy aktuális társadalmi problémára.

A pályázati úton kiválasztott művészek és partnereik 2017 folyamán hét különböző projektet valósítottak meg, több budapesti és vidéki helyszínen. A művészek különféle közösségekkel dolgoztak együtt, köztük marginalizált vagy sajátos problémákkal küzdő emberekkel, így budapesti és Pécs környéki iskolásokkal, értelmi sérült fiatalokkal, látás- és hallássérültekkel, kis falvak lakóival, mezőgazdaságból élő vállalkozókkal, leszakadó térségben élő roma csoportokkal.
A projektek célja a művészek társadalmi szerepvállalásának erősítése, valamint a résztvevők életminőségének javítása volt. A művészi alkotófolyamatba bevont közreműködők saját kreativitásukat megélve kerestek megoldást egy-egy társadalmi problémára, megtapasztalva a közösség támogató erejét a közös munka során.
A kiállítás a hét különböző projekt kapcsán készült szövegeken, fotókon, filmeken, műtárgyakon keresztül vázolja fel az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlat legfrissebb eredményeit, az azt megelőző munkafolyamatokat és a részvevők reflexióit az adott társadalmi jelenséggel, a megszólított közösségekkel, valamint a művész szerepével és helyzetével kapcsolatban.

Projektek

ARBORÉTUM
Antal Malvina, Geröly Tamás Sándor, Gőz István, Juhász Ibolya, Kovács Márk, Lakos Fanni, Lukács Gergő, Makra Viktória, Munkácsi Ádám, Németh Ágnes, Pálfi György László, Szabó Kristóf / KristofLab / Ziggurat Project

FOLYTATJUK?
Gyenis Tibor / Balogh Viktória, Gubik Viktória, Kovács Balázs, Rumann Gábor, Szabó Csaba Zsolt / Markuly István, Etienne Samin, Kecskés család, Bakos Judit Piroska, Radev Gergő, Bihari Ádám, Vágvölgyi Gusztáv Pabló / Gyüttment Fesztivál / Hegypásztor Kör, Oszkó / Sárkollektíva / Regio Earth Fesztivál / Hagyományos Házépítő Kft.

MEGLÁTJUK!
Benczúr Emese, Imre Mariann, Szira Henrietta, Szíj Kamilla, Tarr Hajnalka / Istók Imola, Jáger Márta, Tábor István, Pappné Judit, Tolnayné Csattos Márta / Vakok Állami Intézete

MŰVÉSZEK AZ OSZTÁLYTEREMBEN
Erdei Krisztina, Fischer Judit, Juhász Rokko, Mécs Miklós, Soltis Miklós, Szabics Ágnes, Szemző Zsófia, Utcai Dávid / T-Tudok Tudásmendzsment és Oktatáskutató Zrt. / Molnár Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola „Grundsuli” / Hallássérültek Tanintézete – Budapest

SÁRKÁNY LEE
Gruppo Tökmag (Tábori András, Budha Tamás) / Belső Tűz Egyesület, Komló

„SZERETEK GAZDA LENNI, AZ IS SZERETNÉK MARADNI”
Antje Schiffers / Erdődi Katalin / Sallai János / Kovács Orsolya / Sárosdi Róbert és Judit

ÚSZÓ HÁZ
Zsin Bence / Fogd a Kezem Alapítvány / Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar / Pécs-Somogyi Általános Iskola

a kiállítás rendezője: Szipőcs Krisztina
a CAPP projekt vezetője: Simon Andrea

A kiállítás a CAPP – Művészeti Együttműködési Program részeként, az Európai Unió Kreatív Európa programjának támogatásával jött létre. | The exhibition is part of the CAPP Collaborative Arts Partnership Programme, funded by the EU’s Creative Europe Programme.

VIEWFINDERS – Hungarian photography from the past half century 1967-2017

The exhibition showcases a selection from the images presented at the National Museum in Warsaw, with the title The Way They See. An Overview of Hungarian Photography, as part of the Hungarian Cultural Season 2016/2017.

krisztina_ERDEI_Antiglamour series_10

After earning great success in Warsaw, the now re-arranged showcase in the Capa Center stems off from the last half-century of Hungarian photography. Based on core material from the original exhibition, VIEWFINDERS strives to refine and expand our knowledge of the last five decades in Hungarian photography via presenting the significant authors and artworks, starting from the watershed exhibition Műhely’67 until the present day Hungarian photography. Although the exhibition is arranged in a loose chronological order, it still provides space for the changes occurring in the dominant photographic processes and approaches over the period in question. Owing to this, the exhibition highlights the applications of photography as fine-art or documentary, their interrelations with nodes and intersections, as well as the possible routes of the transition between the two.

Thus, this sketch of Hungarian photography history outlined by the Viewfinders also aims at proving that the heirs of the generation of internationally acclaimed Hungarian photographers have their place in the history of international photography, similarly to their ancestors.

Opening: Saturday, October 7, 2017, 6:00pm
Greetings by: Orsolya Kőrösi, managing director, Capa Center
Introducing the exhibition: Gabriella Csizek, Kata Balázs, the curators of the exhibition

Open to the public:
2017. 10. 08. – 2017. 11. 19.
Every day 11 am – 7 pm
Closed on public holidays.
Curators: Gabriella Csizek, Kata Balázs

Budapest Fotográfiai Ösztöndíj

“Erdei Krisztina nyerte a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat. A pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal szakmai partnerségben öt év után idén indította újra. A nyertes a következő év szeptemberében a Mai Manó Házban és a kiállításhoz készült katalógus formájában mutathatja be sorozatát.” (Kultúra.hu)

Fotó: Balogh Zoltán. Forrás: MTI

Azért pályáztam mert az eddigi ösztöndíjasok névsora, a zsűri tagjai és az ösztöndíj küldetése számomra mind elfogadhatóvá teszik a pályázatot. Nagyon örülök, hogy a Budapest Öszöndíj keretében egy olyan fotósorozat létrejöttét támogatják közpénzből, mely a szociális lakhatás problematikus kérdéskörét járja körül, és ezáltal azokat az embereket segítik, akik nehezebben élnek az önérvényesítés eszközeivel. Az mondhatja el magáról, hogy ismeri saját városát, aki annak minél többféle rétegét, egyedi szinezetű mozaikját összerakta, ezért fogok dolgozni az elkövetkezendő egy évben.

“A költöztetésnek voltak nyertesei és vesztesei”

A város peremén kezdeményezés keretében szociológusokból, újságírókból, bölcsészekből és művészekből álló csoporttal közösen kutatjuk a 2014-ben lebontott külső-ferencvárosi Dzsumbujt egykori lakók bevonásával. 

A projektunk célja, hogy életútinterjúk, közösségi programok, kiadvány, fotók és videók segítségével hozzájáruljunk a szegénységből és a társadalmi egyenlőtlenségből adódó problémák megértéséhez, és árnyaljuk a Dzsumbujról és a szegénytelepekről kialakult képet, a hozzájuk kapcsolódó negatív előítéleteket.

A Laborban felállított ideiglenes munkaállomáson láthatóak lesznek a projekt eddigi eredményei és dilemmái. A három napos nyitott irodában szeretnénk beszélni művészet és várostervezés kapcsolatáról, a társadalmi elkötelezettség lehetőségeiről, de leginkább egy folyamatról, mely nekünk alkotóknak/résztvevőknek is segít megérteni, hogy mire vállalkoztunk és hogy kezdeményezésünknek milyen hatásai lehetnek jelenlegi eszközeinkkel. Annak az állandó értelmezési igénynek egy mozzanatát mutatjuk be, mely a látogatók bevonásával alakítja a projekt további lépéseit.

Koncepció: Erdei Krisztina, Thury Lili

Labor Galéria, Képíró utca 6., Budapest, Hungary, 1053

2017. 06.29-07-05.

Kiállítók: Erdei Krisztina, Szász Lilla, Thury Lili

Külön köszönet: Balla Csönge (fotódokumentáció – kiadvány), Hurrikan Press / Szigeti Árpád (a kiadvány nyomdai kivitelezése), RomaKép Műhely (videó – beszélgetés a Kassák Múzeumban) Simon Zsuzsanna (kamera – egykori lakókkal felvett videóinterjúk), Üveges Péter (előkészületek :) )

Támogatók: NKA, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, PwC Hungary

Bővebb információ a kiállításról: https://artportal.hu/magazin/a-varos-peremen/

The Way They See

Hungarian Photography Featured at Warsaw National Museum

Open to the public:
12. 06. – 10. 09. 2017
Warsaw National Museum
Curator: Gabriella Csizek

André Kertész, Satiric Dancer, 1929

The National Museum in Warsaw is staging a new exhibition featuring the works of Hungarian photographers, who were among the most prominent practitioners of the genre internationally in the 20th century.

Most of the celebrated Hungarian photographers made their names after leaving their homeland, which was riven in the last century by wars, massive territorial loss and the extreme ideologies of fascism and communism.

Legendary war photographer Robert Capa is prominently featured, with some of his iconic images displayed from the Spanish Civil War and World War II, including of the D-Day landings on Omaha Beach.

There is a haunting image by Capa of the Warsaw ghetto as a scene of rubble in 1948, three years after World War II, but also lighter themes, including artist Pablo Picasso holding an umbrella over the head of his lover Francoise Gilot on a beach that same year.

Curator Gabriella Csizek, from the Hungarian House of Photography in Budapest, said the history of 20th-century photography cannot be written without mentioning Hungarian influences.

“It is not merely that there were a number of prominent and talented Hungarian artists active in this period,” Csizek said Wednesday. “It was that the Hungarians determined and shaped the development of visual perception.”

“The Way They See It: An Overview of Hungarian Photography,” includes works by over 100 artists, among them Andre Kertesz, Laszlo Moholy-Nagy and Martin Munkacsi. It is to run June 13 to Sept. 10, and is part of a year of Hungarian culture being observed in Poland.

At a preview for reporters, museum director Agnieszka Morawiecka recalled a famous Robert Capa quote as she described the show: “It’s not enough to have talent; you also have to be Hungarian.”

EXHIBITED ARTISTS:

ALTORJAY, Gábor | ANGELO (FUNK, Pál) | BÁCSI, Róbert László | BAK, Imre | BALLA, András | BALLA, Demeter | BÁNHALMI, János | BÁNKUTI, András | BARAKONYI, Szabolcs | BARANYAY, András | BARICZ, Katalin | BARTA, Zsolt Péter | BENKŐ, Imre | BEREKMÉRI, Zoltán | BESNYŐ, Éva | BÓCSI, Krisztián | BOZSÓ, András | BRASSAÏ (dit), Halász Gyula | BUKTA, Imre | CAPA, Robert | CZIGÁNY, Ákos | CSÁKY, Marianne | CSONTÓ, Lajos | CSÖRGEŐ, Tibor | DARAB, Zsuzsa | DEZSŐ, Tamás | DRÉGELY, Imre | DULOVITS, Jenő | EMBER, Sári | EPERJESI, Ágnes | ERDEI, Krisztina | ERDÉLY, Miklós | ERDÉLYI, Mór | ÉRMEZEI, Lili Zoé | ESCHER, Károly | ESTERHÁZY, Marcell | FÁTYOL, Viola | FAZEKAS, Margit | FEKETE, Zsolt | FÉNER, Tamás | FICZEK, FERENC | FRANKL, Aliona | FRIEDMANN, Endre | GÁBOR, Enikő | GÉMES, Péter | GERHES, Gábor | GŐBÖLYÖS, Luca | GULYÁS, Miklós | GYARMATHY, Tihamér | GYENES, Juan | GYENIS, Tibor | HAJAS, Tibor | HALAS, István | HALÁSZ, Károly | HANGAY, Enikő | HARIS, László | HAUER, Lajos | HEMZŐ, Károly | HERMANN, Ildi | HERVÉ, Lucien | HERVÉ, Rodolf | HOLICS, Gyula | HORVÁTH, Dávid | HORVÁTH, M. Judit | HORVÁTH, Zsigmond | HÓRUSZ Archívum | INKEY, Tibor | JOKESZ, Antal| KASZA, Gábor | KÁLMÁN, Kata | KELETI, Éva | KEMENESI, Zsuzsanna | KEPES, György | KEREKES, Gábor | KERTÉSZ, André | KINSZKI, Imre | KLELL, Kálmán | KLÖSZ, György | KOLESZÁR, Adél | KOMORÓCZKY, Tamás | KONCZ, András | KONCZ, Csaba | KORNISS, Péter | KOVALOVSZKY, Dániel | KUDÁSZ, Gábor Arion | LADIK, Katalin | LANGER, Klára | LOVAS, Ilona | LŐRINCZY, György | MAGYAR, Ádám | MAI & PARTNER | MAURER, Dóra | MOHOLY-NAGY, László | MOLNÁR, Zoltán | MÓRICZ-SABJÁN, Simon | MUNKÁCSI, Martin | MÜLLER, Miklós | ORBÁN, Balázs | ŐSZ, Gábor | PAP, Gyula | PÉCSI, József | PERNECZKY, Géza | PINCZEHELYI, Sándor | PINTÉR, Márta | PITI, Marcell | PLACHY, Sylvia | ROTERS, Katharina & József Szolnoki | Société Réaliste | SOPRONYI, Gyula | STALTER, György | STILLER, Ákos | SUGÁR, Kata | SZABÓ, Barna | SZABÓ, Judit | SZÁSZ, Lilla | SZÉKELY, Aladár | SZENTJÓBY, Tamás (St. Auby) | SZIJÁRTÓ, Kálmán | SZILÁGYI, Lenke | SZOMBAT, ÉVA | SZÖLLŐSY, Kálmán | TELEK, Balázs | TIMÁR, Péter | TÓT, Endre | TÓTH, György | TÓTH, István | TÖRÖK, László | TÜRK, Péter | UJJ, Zsuzsanna | URBÁN, Tamás | VADAS, Ernő | VÉCSY, Attila | VÉKÁS, Magdolna | VERESS, Ferenc | VETŐ, János | WALTER, Péter

https://www.nytimes.com/aponline/2017/06/07/world/europe/ap-eu-poland-hungarian-photos.html?_r=0

 
 
 

CHILDHOOD’S DREAM

01.06.2017 – 17.08.2017

Arsenal Gallery power station, ul. Elektryczna 13, Białystok

 

Artists: Julian Antonisz, Agata Borowa, Olaf Brzeski, Krisztina Erdei, Zofia Gramz, Aneta Grzeszykowska, Eva Kotátková, Tomasz Mróz, Ciprian Mureşan, Lucia Nimcová, Patrycja Orzechowska, Anna Panek, Laura Pawela, Yevgen Samborsky

Curator: Agata Chinowska

“Every child born has, at the moment of birth, a greater potential intelligence than Leonardo da Vinci ever used.(…)’. Glenn Doman
‘Every child is an artist. The problem is how to remain an artist once he grows up’. Pablo Picasso

The idea of an exhibition “Childhood’s dream” was inspired by my fascination with childhood – the most important period in a person’s life.

Művészek az osztályteremben

2017. április – június, budapesti iskolák

A jelenlegi diákok által a jövőben végzett munkák 60%-a még nem is létezik

Napjainkban a közoktatás a tanulók körében tapasztalható alacsony tanulási motivációval küszködik. Az ebből adódó alacsony teljesítményszint világszintű probléma, különösen a többségében szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat nevelő-oktató intézményekben. A gyakori tanulási problémák nemcsak a tanulók iskolai teljesítményét csökkentik, hanem a sorozatos kudarcélmény a tanulási motivációjuk csökkenéséhez is vezet. A motiválatlanság magatartászavart, akár súlyos viselkedési problémákat is okozhat. A szociális hátrányokból fakadó – az iskola által kezeletlen – konfliktusok sokszor tanulók közötti, illetve tanuló-tanár és tanár-szülő állandó feszültséget is generál.

A T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. programja egy olyan módszertan kidolgozására tesz kísérletet, melynek célja a diákok kreatív gondolkodásának fejlesztése művészek bevonásával. Az órai munkába művészeket vonnak be, akik heti rendszerességgel dolgoznak együtt a kiválasztott osztállyal, tanárral. A program az iskolák legkülönbözőbb nevelési, tanítási problémáinak megoldása érdekében a művészet és más kreativitást igénylő területek módszereit viszi be a tantermekbe. Mindezt azért, hogy jobb képességű, céltudatosabb, toleráns és empatikus diákok kerülhessenek ki az iskolákból, illetve, hogy a pedagógusok újszerű tanulásszervezési metódusokat és kreatív problémamegoldási technikákat sajátíthassanak el. A program arra készíti fel a művészeket, hogy úgy dolgozzanak együtt a tanárokkal és a tanulókkal, hogy fenntartható változást érjenek el. A művészek pedig olyan hatékony pedagógiai technikákat alkalmaznak, amelyeket a tanárok is könnyen átvesznek, alkalmazásukkal pozitív tanulói motiváció-, és teljesítmény-, valamint viselkedésváltozás érhető el.

Résztvevők: Juhász Rokko, Erdei Krisztina, Szemző Zsófia, Szabics Ágnes, Soltics Miklós, Utcai Dávid, Fischer Judit, Mécs Miklós

További információk: http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=0&menuId=502&tartalom=txt

 

Egy projekt több részből áll és ezek együtt jelentenek kockázatot

A KIÁLLÍTÁS ZÁRÓESEMÉNYÉNEK PROGRAMJA:
MÁJUS 27. / SZOMBAT

14:30 Erdei Krisztina tárlatvezetése

15:00 Szociopoly Bass László és Lados Noémi vezetésével
A játékra előzetesen kell regisztrálni, melyet itt tudsz megtenni:https://goo.gl/forms/FEVMUziisoamTa6g2
Az első 20 jelentkező regisztrációját tudjuk elfogadni.

A város peremén kezdeményezés keretében szociológusokból, újságírókból, bölcsészekből és művészekből álló csoporttal közösen kutatjuk a 2014-ben lebontott külső-ferencvárosi Dzsumbujt.
A projekt célja, hogy interjúk, fotók és videók segítségével hozzájáruljunk a szegénységből és a társadalmi egyenlőtlenségből adódó problémák megértéséhez, enyhítéséhez és árnyaljuk az Illatos úti telephez fűződő negatív előítéleteket, stigmákat.

Tágabb értelemben Budapest mint város a téma, azon belül a IX. kerület és még pontosabban egy napjainkban üresen álló telek. Kevin Lynch szerint úgy kell felfogni várost, ahogyan azt lakói látják, ahogyan ők megélik, felfogják a környezetüket. Mivel elsősorban még élő személyekkel készült interjúk alapján készül a rekonstrukció, ezért az elmúlt évtizedek kerülnek fókuszba.

A kiállítás a művészet és az urbanisztika, a művész és a város kooperációs lehetőségeiről is szól, de leginkább egy folyamat része, mely nekünk alkotóknak/résztvevőknek is segít megérteni, hogy mire vállalkoztunk. Annak az állandó értelmezési igénynek egy mozzanata, mely alakítja a projekt további lépéseit, megjelenési lehetőségeit.

Erdei Krisztina fényképeihez a interjú-részleteket Thury Lili válogatta.

A kiállítás megvalósítását a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány és a PwC Hungary támogatta.

 

KÉPLET | Budapesti streetfotó a kezdetektől napjainkig

április 21. – június 25. között az Oratóriumban

AZ 1950-es években streetphotography-nak nevezett fényképészeti műfaj a 19. század utolsó évtizedeitől fokozatosan fejlődött, elsősorban Párizsban és New York-ban. A világ más nagyvárosaiban, így Budapesten is készültek ilyen képek. A KÉPLET című fotókiállítás elsőként vállalkozik arra, hogy egy múzeumi archívumból — a Kiscelli Múzeum Fényképgyűjteményéből— válogatott fotók és kortárs fotóművészek munkáin keresztül vázolja fel ennek a népszerű fényképészeti műfajnak a budapesti történetét. Közben a város történelme is megjelenik, egy eddig nem látott nézőpontból.

http://index.hu/nagykep/2017/05/05/keplet_budapesti_streetfoto_kiscelli_muzeum/

FORTUNA 3

17309448_1324853760929288_6737706622556321530_n

the "Lucky Right"

Philosophers have been concerned about the role of luck or, as it is sometimes referred to as fortune. Among Ancient philosophers such as Aristotle attention was given to the extent to which a person’s character and flourishing depended on luck or, putting it differently, depended on factors outside a person’s control.

Knowledge is an achievement that involves reaching the truth. But many factors affecting the truth are beyond our control, and reaching the truth is often partly due to luck. Which sorts of luck are compatible with knowledge?

Come and blow all the candles on the birthday cake of Powera, Berlin!
We got to the lucky number three
For that very reason come along to celebrate and try your luck!!!
Play, bet, gamble, risk, hazard, dice and chance…. Live the coincidence!

Event created by Frauke Bohge, Krisztina Erdei, Tibor Horváth, Miklós Mécs, Emőke Samu und Sara Stenczer

Saturday, March 18 at 5 PM – 10 PM
Philippistraße 7, 14059 Berlin, Deutschland


333 333 333 333 333 333 333 333 333 333 333 333 333 333 333

17362893_1324854147595916_5580341701340687910_n

the Lucky Double Puking Rainbows