A Pécsi 25 kiállítás kapcsán

Először állítok ki a Capa Központban, mely intézmény létrejöttének körülményeivel nem értek egyet. Úgy döntöttem, hogy ez esetben nem a hallgatást választom. A következő szöveg az installáció része:

IMG_3214

A Pécsi József ösztöndíj nekem nagyon fontos volt. Mikor megkaptam, felmondtam a munkahelyemen és elhatároztam, hogy tényleg a projektemen fogok dolgozni. Először és eddig utoljára fordult elő, hogy csak a fotózásra tudtam koncentrálni. Felhőtlen és boldog időszak volt és elég hosszú ahhoz, hogy megértsem: nem csak a fotózás, de a szerkesztés is ugyanolyan fontos abban, amit keresek. 3 év ösztöndíjas munkájának köszönhetően jelenhetett meg Formaságok című fotóalbumom, egy kelet-európai utazás elég szubjektív dokumentációja. Az országhatárok kinyílásával, bár anyagi okok miatt nem volt könnyű utazni, de legalább a lehetőség adott volt. A globalizmus és a kapitalista piac térnyerésének évtizede volt ez a régiónkban, de a fotózás történetében is mérföldkőnek számító események következtek be. Az analóg fotó mellett megjelent a digitális fényképezés. Bár a digitális minőség eleinte meg sem közelítette a klasszikus fotóét, mégis gyorsan kedveltté vált a felhasználók köreiben. A “Formaságok” a szocializmusban felnőtt gyökértelen generáció szárnypróbálgatásait köti össze a digitális esztétika szabadságával.

Ebben az időszakban még ez az épület Ernst Múzeumként volt ismert és inkább a derkósok állítottak itt ki, nekünk pécsiseknek a Mai Manó Házba kellett bevinni a munkákat. Mivel Ernst Lajos gyűjtő több mint 100 éve a modern magyar képzőművészet befogadására hozta létre a múzeumot, amely kezdetben magánintézményként, majd később közintézményként működött. Az Ernstnek még megvan a honlapja, rajta 2013-as posztokkal és azzal a sajtóközleménnyel, hogy az Ernst Múzeum épületébe kerül a Robert Capa Kortárs Fotóművészeti Központ, 2013 augusztusától nem működteti tovább a Műcsarnok Nonprofit Kft., de a patinás épület továbbra is a kortárs művészet kiemelt fővárosi helyszíne marad.

Robert Capáról annyit tudtam, hogy az aktuális barátom kedvenc fotósa. Az önéletrajzát angolul olvastuk, mert magyar kiadás még nem volt. Tetszett a love story, ami Gerda Tarohoz kötötte. Gerda segített Friedmann Endrének, aki nem tudott franciául, Endre pedig fotózni tanította cserébe. Együtt találták ki, hogy nevet változtatnak, „megcsinálják” magukat és az emberek objektív tájékoztatásának ideája szerint dolgoznak.

Mikor a Capa Központ elindult még elég sokan fel voltak háborodva azon, hogy az épület név és funkcióváltoztatása csak nagyon szűk szakmai egyeztetéssel, lobbizás és politikai kapcsolatok felhasználásával történt. Feltehetőleg a Szabad Művészek nevű csoport írt egy közleményt Robert Capa nevében, jelezve, hogy valószínűleg maga a névadó sem értene egyet teljes mértékben az Ernst Múzeum ilyen jellegű átvételével. A név nem, az emléktábla maradt. Bár utólag talán örülni lehetne, hogy az Ernst nem került közvetlenül az MMA fennhatósága alá, ahogy a Műcsarnokkal történt, hanem egy nagyobb szabadsággal működő közintézmény lett belőle, de nyilván a kisebb rossz azért mégsem egyből jó. Még akkor sem, ha a Capa Központ azóta többször is bizonyított. A fordulatos magyarországi kultúrában alkotó művészek már generációk óta kapkodják a fejüket. A folyton változó formaságok velünk vannak, mi meg elvileg megtöltjük tartalommal, több kevesebb lelkesedéssel. Az utókor pedig értékel, kanonizál.

A Pécsi egy állami ösztöndíj: mikor én kaptam, még nem kellett gondolkodni, hogy elfogadjunk-e állami támogatást, mert könnyebb volt azonosulni a támogatást adók szakmaiságával, kommunikációjával, céljaival, módszereivel. Akkor még úgy tűnt, hogy bele lehet szólni a rendszerbe és ahhoz, hogy része legyél, hazai és nemzetközi elvek alapján együttesen kell megmérettetned. Most nem olyan jó érzés kiállítani, vannak akik nincsenek is itt. Ők is biztos egy darabig mérlegeltek, átgondolták az aktuális helyzetet, mivel az elvek nem túl rugalmasak, de mindig egy adott szituációra alkalmazzuk őket, a szituk pedig folyton változnak és aztán inkább nemet mondtak. Nem tudjuk kik azok, csak tippelni tudunk. Én ezúttal nem vagyok köztük.

Erdei Krisztina, 2016.

http://pecsiosztondij.capacenter.hu/projektek/erdei-krisztina/

Pécsi 25. Pécsi József Photography Grant 1991–2016

A quarter of a century, 25 years have passed since the 1991 foundation of the Pécsi József Photography Grant. More than 100 artists have received this state grant, which aims at “helping to start the career, creative work, and development of talented photographers working as independent artists and to provide them with beneficial conditions for creating high standard artworks, which are current both in terms of form and content.” (Call for Applications, 2016) In connection with the jubilee, the Capa Center, which is committed to the promotion of the genre of photography and the introduction of Hungarian photographers, showcases a comprehensive exhibition.

pecsi_mg_8673

The exhibition Pécsi 25. Pécsi József Photography Grant 1991–2016 presents the values and outcomes of a grant that has been awarded regularly for 25 years, while making it possible to examine both the artworks and the history of the grant, with its objectives in mind.

Judit Gellér and Miklós Zsámboki
Curators of the exhibition

 Open to the public: October 18, 2016 – January 8, 2017

Exhibited artists: Szabolcs Barakonyi, Gergely Barcza, Zsolt Péter Barta, Máté Bartha, Eszter Biró, András Bozsó, Imre Drégely, Sári Ember, Krisztina Erdei, Anna Fabricius, Tibor Gyenis, Ildi Hermann, Barna Illés, Gábor Kasza, Dániel Kovalovszky, Gábor Arion Kudász, Zsófia Pályi, Ildikó Péter, Ákos Stiller, Dezső Szabó, Ábel Szalontai, Lenke Szilágyi, Éva Szombat, Balázs Telek, Dorottya Vékony

http://capacenter.hu/en/kiallitasok/pecsi-25-pecsi-jozsef-photography-grant-1991-2016/

BUDAPEST 1 NAPJA – A VÍZ

20 fotográfus egy napig fotózta Budapestet, az elkészült képek 2016 október 13. és 22. között nagy kivetítőn láthatóak a Mai Manó Ház falán.

IMG_2877

A projekt fókuszában a magyar főváros, mint az urbánus lét központja és annak az emberrel és a természettel, különösen korunk nélkülözhetetlen természeti erőforrásával, a vízzel való viszonya jelenik meg.

IMG_1909

Részt vevő fotográfusok: Barakonyi Szabolcs, Bácsi Róbert, Erdei Krisztina, Fekete András, Hermann Ildi, Kovalovszky Dániel, Kőhalmi Péter, Molnár Ágnes Éva, Molnár Zoltán, Móricz-Sabján Simon, Németh Dániel, Rákossy Péter, Stiller Ákos, Sopronyi Gyula, Szilágyi Lenke, Szombat Éva, Végh László.

Dzsumbuj – On the Edge of the City

IMG_2648

The project primarily aimed to help the understanding and mitigation of problems arising from poverty and inequalities. Since the vast majority of former inhabitants of ‘Dzsumbuj’ neighbourhood are Roma people, the project particularly reflected on the current situation of Roma people in Hungary and more generally on the situation of those who live in slums with very low standards and who are forced to leave their homes. Dzsumbuj is not a unique phenomenon: all around the country and in every city there are marginalized people living on the periphery under Dzsumbuj-like circumstances. The action attempted to strengthen tolerance, multicultural understanding and social inclusion through the interactive and interdisciplinary presentation of Dzsumbuj. This makes the lives and stories of the former inhabitants – currently living in the outskirts of Budapest – more visible on the empty site in the 9th district, within the frameworks of a site-specific action. Through the action in the original urban space, through online interfaces (a blog and a website containing the digital archive) and an offline publication about the action, the organizers reached the local community as well as a broader audience of the city. It’s particularly important to involve school groups to make them aware of the social inequalities and injustice of their environment.

IMG_3193

Exhibition and presentation of the project: 17.10.2016 5:30 PM – 8 PM

Budapest Pont, Királyi Pál utca 18.

https://www.facebook.com/events/309895819376454/