Karancs Hotel reloaded

A Demolab projekt a művészet és közös alkotás eszközeivel valamint innovatív pedagógiai módszerek alkalmazásával segít abban, hogy a fiatalok fejlesszék készségeiket, önismeretre tegyenek szert, élményszerűen szerezzenek új tudást a világról. A projekt keretében a fiatalok egy mentortanár segítségével műhelyeket hoznak létre, amelyek célja kreatív projektek megvalósítása, mindeközben lehetőségük nyílik olyan 21. századi készségek elsajátítására, mint például az önálló kutatás, csapatmunka és kritikus szemléletmód.

A salgótarjáni csoport, melynek művésztanára vagyok, fókuszába a város szívében évek óta üresen álló, a hatvanas, hetvenes években fénykorát élő Karancs Hotel került. A város lakóinak emlékeiből, archív újságcikkekből, rokonok emlékeiből rekonstruáljuk Salgótarján egyik szimbólumának történetét.

A projekt első állomása az eddigi kutatási eredményeket összefoglaló kiadvány szerkesztése és nyomtatása volt. A továbbiakban Csohány Kálmán kerámiafalát gondoljuk újra, mely a hotel presszójának falát díszítette évtizedeken át, a hotel bezárása után pedig Csohány szülőfalujába Pásztóra került át. Az ottani gimnázium bejáratánál ma is látható.

 

A Demolab projektről bővebben:

https://24.hu/kultura/2018/07/31/nem-a-tanarnak-van-igaza-hanem-annak-aki-a-legjobb-otletet-mondja/

 

Title: HAGYJ NYOMOT!
Published by: DEMOLAB Kiadó
Release Date: 2018
Contributors: FEJES Lolita, KOMÉTH Kamilla, PLAGÁNY Petra, GASPAROVA Nikola, PRAVECZKI Máté, PLAVECZ Krisztián, VIRÁGOS Gergő, TAJTI Bernát, VIRÁGOS Csongor Márton, GYETVAI Emily, PRAKFALVI Anna, ERDEI Krisztina, VIRÁGOS Erzsébet
Genre: 
Pages: 36