Krisztina Erdei

Nation-wide billboard exhibition
on the occasion of the Budapest Water Summit 2013
September 1 – 30, 2013.

BENKŐ Imre, DARÓCZI Csaba, DRÉGELY Imre, ERDEI Krisztina, FABRICIUS Anna, HAJDÚ D. András, HARTYÁNYI Norbert, H. SZABÓ Sándor, KÁLLAI Márton, KALLOS Bea, KASZA Gábor, KÉKESI Donát, KUDÁSZ Gábor Arion, MÁTÉ Bence, MOLNÁR Zoltán, PÁLYI Zsófia, SIMON Márk, STILLER Ákos, SZILÁGYI Lenke, TELEK Balázs, TÓTH Szilvi

On the occasion of the Budapest Water Summit, the Hungarian House of Photography, together with INDAFOTÓ site, also announced a photography contest to provide an opportunity for all those camera users who find it important to reflect on water and to capture its peculiar, characteristics and features. All submissions are available viahttp://indafoto.hu/gyujtemenyek/viz_es_jovo , while the selection of 10 entries will be on view at the Hungarian House of Photography’s Mai Manó Gallery between September 19 and October 13, 2013. More information: www.budapestwatersummit.hu és www.maimano.hu

The nation-wide billboard exhibit and the organization of the photo contest were funded by the Ministry of Foreign Affairs and the Ministry of Human Resources.

Az Art Factory 2013 elnevezésű kortárs képzőművészeti vásár kiemelt kísérőeseményeként nagyszabású magyar művészeti kiállítás nyílt Cataniában. A „Contemporary Budapest” (Kortárs Budapest) címmel létrejövő tárlat a vásár helyszínén álló önálló kiállítási épület teljes területén, három kiállítási szinten összesen 29 magyar művész – köztük festők, szobrászok és fotóművészek – alkotásait mutatja be a várhatóan nagyszámú olaszországi közönségnek. A Magyar-Olasz Kulturális Évad keretében, az olaszországi vásár és a budapesti Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár közötti együttműködés eredményeként megvalósuló esemény szervezője az EDGE Communications művészeti ügynökség, közreműködő partnerei a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház és a Budapest Art Factory non-profit művészeti szervezet.

Kiállító fotóművészek:

Barakonyi Szabolcs, Doka Béla, Eperjesi Ágnes, Erdei Krisztina, Esterházy Marcell, Fátyol Viola, Fekete Zsolt, Hermann Ildi, Kudász Gábor Arion, Puklus Péter, Szász Lilla, Telek Balázs, Váradi Viktor.

The 19th Biennale of Sydney: You Imagine What You Desire will be presented from 21 March – 9 June 2014, under the artistic direction of Juliana Engberg.

The preview artist list, published online at www.biennaleofsydney.com, reveals the names of 18 artists already selected for the 19th Biennale: Yael Bartana, Ulla von Brandenberg, Mircea Cantor, David Claerbout, Yingmei Duan, Krisztina Erdei, Douglas Gordon, Henna-Riikka Halonen, Roni Horn, Mikhail Karikis, Laurent Montaron, Agnieszka Polska, Augustin Rebetez, Maxime Rossi, Wael Shawky, John Stezaker, Corin Sworn, and Tori Wrånes.

You Imagine What You Desire is an evocation celebrating the artistic imagination as a spirited describing and exploration of the world through metaphor and poesis. It makes enquiries into contemporary aesthetic experience, and relates this to historical precedents and future opportunities to imagine possible worlds. It seeks to understand the need artists have today to create immersive and expanded environments, and locates this activity as part of an art historical trajectory, and as a pursuit into the issues of human consciousness, and their psychological, cognitive and corporeal imperatives.

It reminds us that powerful art is not divorced from the cultural conditions, political, social and climatic environments in which it is generated. That indeed it often exists to provide a meta-commentary on these aspects of society – and even, sometimes, act as an antidote and proposition. As a future vision.

You Imagine What You Desire seeks splendour and rapture in works that remain true to a greater, even sublime visuality. Today these things co-exist and overlap, and the tactics of theatricality cannot be separated from overtly social-situationist inspired works, just as they are central to works engaging with humanity at a grand scale. Extra energies are sought in works that unleash physical and psychic intensity. A happy anarchy is produced with works that activate the power of imagination through laughter and activity.

Amarante, Portugal
OPENING SATURDAY 27 APRIL, 2013

Exhibition from 27 April to 23 June 2013

At Museu Amadeo de Souza Cardoso

The JCE has been weaving its web in the European community since its creation in 2000. The 2009/2011 biennial gathers together eight partner countries and one invited country. This time, Austria, Spain, France, Italy, Lithuania, and Portugal, the partner countries of the biennial’s previous edition, are being joined by Hungary, Slovakia, and Poland. This growing community is lending an unparalleled new vision to the young artistic creation that is currently taking place within Europe.

Backed by an urban partnership (comprising one city per each represented country) is a partnership made of diverse cultural institutions and contemporary art experts, whose main goal is to search for and discover new talents. Each partner acts within its own territory to present an overview of the emerging artistic creation, and to select a group of approximately 10 artists that best represent their generation.

The JCE is built around a growing number of major art professionals and experts who all share a passion for discovering young talents, and who are convinced by the necessity of artistic exchanges within the European community. Their involvement, their initiative, and demand for quality are among the major strengths of the JCE project.

excerpts from an interview with Krisztina Erdei:

These photos were all taken in everyday circumstances: in a village house, in a kitchen, in the garden.

As opposed to my other works, this series is rather personal. My parents live in this area between the settlements of Szeged and Bonyhád. And, while I didn’t grow up here, it’s a place where I do not belong but I go home to. Therefore, I have a very particular relationship with it.

Did you tell your parents that you would go to take photos for a couple of days?

No. I always take pictures. It’s natural for me like that since 2001, for ten years now. I have never really taken photos of my parents; actually, for this series too, I didn’t specifically photograph them. My mother, for instance, is not on any of the photos. Instead, I encounter other people and various situations through them. The people who live there have particularly tragic lives. I’d rather not tell how many of them had died on this street and under what circumstances. As far as I can see, the inhabitants of Nut alley (Dió sor) seek reasons and explanations for their problems in such external circumstances that, in fact, have nothing to do with them. I aimed at highlighting this external point of view by portraying the mystical and strange presence. I wanted these photos to transmit their convictions about some outside forces influencing their lives and rendering them victims.

The photos exhibit a simple, spontaneous atmosphere. Everyone seems to be living their usual lives. How did the people take you photographing them? You must have had to earn their trust.

This trust develops slowly. It has taken me time to take photos of others; maybe not so much by now. I sometimes can be uninhibited now. The trust gained lasts as long as they can reasonably assume that I am not going to abuse it. While taking pictures I participate in the events: I make the pálinka, kill the pig, go to the fair. I am there, among them when they are talking to each other. It’s detectable what is allowed and what they would rather not have me around for. Furthermore, they know me and what I do, therefore they are, fortunately, not bothered by it.

There is a photo of filling a sausage. There seems to be a cartoon character at the end of the sausage…

Yes, we stuffed the figure in there. It was a rather bold idea. We stuffed the figure under the guts and then filled it with the sausage. It became something like a brand sign. This is a sausage with a cartoon character and it’s nicer like that.

You copy the photos taken onto your computer and begin another phase of working on them. I guess you alter them a little bit.

I adjust the colors. I like unusual solutions but most of these modifications come about by chance. I didn’t manipulate any of these photos. I didn’t change the colors either; I only set their intensity by making them lighter or darker.

Besides digital, are you attracted to film photography in any way?

No, I’m more interested in digital photography. I like new things, simpler techniques. I am not interested in quality or the romance of negatives. However, in certain situations I do use film, But then I work differently – I am more considerate, thoughtful since the raw material is more expensive. For a change, it’s good to work with film, epseically with regards to the time that passes between taking the shot and developing the photo. For me, this period is usually very long.

What do you mean when you say that you are not interested in quality?

Many like film cameras because they are always reliabe and produce an enduring quality. The resolution is better, while the photos also provide a more texture-based experience to the viewers. I, on the other hand, consider myself a user who does not base her decisions on a call but what’s evident and available in the moment.

By János Zelki

„JCE“ (Jeune Creation Euro- peenne) ist der Titel einer euro- paweiten W anderausstellung, die bis 12. Jänner in der Galerie im Traklhaus Station macht. 72 überwiegend junge Künstler aus neun Ländern haben sich an JCE beteiligt. Stilistisch wird in die- ser abwechslungsreichen und ambitionierten Ausstellung deut- lich, dass das Konkrete, das Figurative und vor allem das Porträt die jungen europäi- schen Künstler vordringlich beschäftigt.

A 2012-es Katalizátor-díj felhívása elmozdulást jelentett az előző évekhez képest. A tranzit.hu kortárs képzőművészeti egyesület a nemzetközi és a hazai társadalmi folyamatokat érzékelve a díj kiírásának koncepciójaként az önszerveződés gyakorlatának formáit kereste. Két kategóriát hirdettünk meg.

A motor kategóriába a hosszú távon aktív, de mindenképpen katalizátorként működő vagy egykoron működött kezdeményezések tartoznak. A Motor kategóriában a Katalizátor-díj nyertese a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató.

A közelmúlt katalizátorai a tranzit.hu alapította díj Újdonság kategóriájában versenyeztek. Az Újdonság kategóriában a Katalizátor-díj nyertese a Hallgatói Hálózat.

Az értékelés során azt vizsgáltuk, hogy az egyes kezdeményezések mennyire képesek a társadalmi közgondolkodást a kor reális követelményeinek megfelelően befolyásolni. A díj saját hagyományait folytatva értéknek tartottuk azt, hogy a kiválasztott projekt továbbra is a kritika helye legyen, programválasztását jellemezze a szabadság, működése legyen mégis látható, mások számára inspiráló, törekedjen felismerhető, konkrét célok megvalósítására. A társadalmi hatékonyság és a művészeti függetlenség szempontja – amit segít a reflexió és a humor – nélkülözhetetlenné vált a mai folyamatok megítélésében. A társadalmi viszonyokat átformáló, új hálózatok eszközeit kidolgozó kezdeményezésekre figyeltünk föl, amelyek valamiféle garanciát nyújtanak arra, hogy hosszútávon működőképesek legyenek.

Erdei Krisztina: Anti-glamour

Godot Galéria, 2012. I. 12–II. 11.

Bordács Andrea írása

Hibátlan női testek, arcok, sejtelmes tekintetek, csábító ajkak a tökéletes minőségű fotókon frusztrálják a nők ezreit, akik hiába igyekeznek, mégsem sikerül ilyen glamourosra formálni magukat. Az 1920-as évek óta új, a szépség igézetében fogant valóság szövi át – elsősorban a női – vágyakat.

Ugyanakkor ma már nemcsak a modell szépségét kihangsúlyozó, enyhén – vagy épp kevésbé enyhén – erotikus fotókat értünk alatta, mint eredendően, hanem elsősorban e fotók keltette életvitelt és annak az illúzióját. Pontosabban a luxust, a kifinomult jó ízlést, ami persze gyakran kapcsolatban van a legújabb divattal és trendekkel. Már amennyiben a luxus, a jó ízlés valóban ezt jelenti. Hisz a jó ízlés David Hume-nál még nem divathoz vagy változékony szépséghez kötődik, hanem egy általánosabb értelemben vett szépérzékhez. „Sokan nyilvánvalóan azért nem érzik a szépség megfelelő érzetét, mert híján vannak a kifinomult képzelőerőnek, mely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember e nemesb érzékek iránt fogékonnyá váljon. E finom érzékről mindenki azt állítja, megvan benne, mindenki erről beszél, s mindenféle ízlést és véleményt ennek mércéje elé állít.”[1]

Ám néhány évtized múlva úgy tűnik, a szépség kritériuma sokkal konkrétabb formát ölt, s noha a 19. század elején sem használták még a glamour fogalmát, ennek ellenére valamiféle új ideál megfogalmazására törekedett lord Byron is, amikor kijelentette, „mely szerint egy nőt sohasem szabadna nyilvánosan enni vagy inni látni, hacsak nem homársalátáról és pezsgőről van szó: az egyetlen nőies és illendő fogásról.”[2]

Az idők változását jól szemlélteti, hogy korunk jelenségeit bizarr módon leíró regényében Pelevin a modern kultúra két tartópillérének a glamourt és a diskurzust nevezi. Ráadásul e két fogalom segít egymás meghatározásában, ugyanis az ő megfogalmazásában a „glamour a test diskurzusa…”, míg a diskurzus „a szellem glamourja”[3]. Bár valljuk be, az, hogy mit és hogyan mondunk, mégiscsak jobban definiál minket, személyes brandünk része, mint a divat változó szeszélyének sikeres vagy sikertelen követése. Ugyanakkor nemcsak a dizájn, hanem valamelyest a beszédmód is divat-, vagy talán inkább korfüggő. A glamour: a luxus, a menő, a divat, a trendi, pontosabban nem is divatkövető, hanem divatalakító. És ami nem ilyen, az ciki, égő, azaz antigalmour.

A nemzetközi terepen[4] is nevet szerzett fiatal fotósunk, Erdei Krisztina legújabb sorozatában épp ezeket a trendiségnek ellentmondó vagy épp azt olcsón majmoló jelenségeket veszi kamerája céltáblájául. Mintha a privátfotó hagyományát követné dokumentarista gyökerekkel keverve, de mégis elvetve a szokásos fotográfiai látás- és képkezelési módot. Erdei azon generáció alkotója, akik „radikálisan szakítottak a magyar dokumentarista fotográfia már vagy másfél évtizede tartó, fekete keretben szenvelgő helyben járásával, és újraértelmezték a saját élettér és identitás megjelenítését.”[5]

Erdei fotóiból teljesen hiányoznak a szociofotók vizuális és tematikai közhelyei, képei azon privátfotókat idézik, melyek az emlékezésnek a kukában landoló változataihoz hasonlatosak, az elcsúszott kompozícióknak, a levágott fejeknek, az előnytelen beállításoknak spontán és véletlenszerű rögzítései. Ezen látszólagos véletlenek révén születő látványok, a kiállított fotók mégis új valóságot teremtenek. Erdei korábbi képeire az ellenkező irányú folyamat, mégpedig a képpé konstruált vágyak látványa volt a jellemző, ám ezeknek a valóságkreaciónak a glamouros magazinok képi világa a nagymestere, amit képileg szinte lehetetlen túlszárnyalni. Mostanra viszont az ideálvilág helyett a make-up nélküli valósággal szembesülhetünk.  

Így vált az új sorozatának fő témájává az antiglamur: a kisszerűség, az olcsóság (mint Dollyval susogós joggingban pózolni, rózsaszín műszőrme kabátra pink selyemblúzt húzni, a szőrös hónaljjal villogni, karácsonyfát társasjátékkal díszíteni stb.). Ugyanakkor a látványhoz való viszony eléggé összetett, hisz a képein az ízléstelenség megmutatása éppúgy szerepet kap, mint az átlag ember lehetőségeinek, valós életformáinak (pl. hajcsavaróban nyilvános térben mutatkozni) bemutatása, de nem szociografikus szempontból. Gyakorlatilag tág értelmű vizuális kultúránk katasztrofális állapotának egyszerre kritikusan és empátiával való kezelése ez, hisz a glamour-életformát igen kevesen engedhetik meg maguknak. Ráadásul mivel ez sokkal inkább a divathoz, mint a jó ízléshez köthető, valójában azt is legalább annyi iróniával illeti.

Erdei képeinek témája maga a tökéletlenség, mégpedig több síkon is, mind az ábrázolt életvitelben, mind a képalakításban. A látszólag véletlenszerűen készült képek akaratlanul is szemléltetik e luxus nélküli életsorsokat, sőt olykor kifejezetten a nyomor terepeit, melyek nem szociológiai, hanem vizuális szempontból kerülnek most a fotós kamerája elé. Így a stílustalanság, az ápolatlanság, a rossz ízlés, a szűkös lehetőségek tablójának lehetünk tanúi. (Mellesleg az Erdei fotóján látható, megnyitón táplálkozó nőtől Byron biztos rémülten menekülne.) A képek legfőbb erénye épp az ezekből adódó kendőzetlenség, természetesség.

Pelevin is utal rá, hogy a glamour szó jelentése varázslat, s maga az átöltözés és az álcázás nem puszta technikai kérdés, hanem a kifejezés egyetlen valós tartalma. Így már messze nem a jó ízlést jelenti, hanem egy valóságimplantátumot. Erdei viszont az ettől megfosztott világot tárja elénk humorral és empátiával.

Úgy tűnik, mintha egy új trendet hozna létre, ahol a glamour az antiglamour. Erdeinél ez a tökéletlenség a maga kisszerűségével egyszerre válik nevetségessé és – valljuk be! – némileg vonzóvá, legalábbis bájossá, de mindenképp tolerálhatóvá.